Csíramálé

A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása:

A magyar parasztkonyha egyik legrégebbi, csíráztatott gabona felhasználásával készült édes süteménye. A nem minden tájegységünkön ismert édesség a Nyugat-Dunántúlon szalados, ill. málé, a Dunántúlon csiripiszli, a Kisalföldön kőtés, kötis, Budapest környékén biracs, a Duna-kanyarban méra, az Alföldön csíramálé néven ismert. Olcsó, ízletes, és mivel zsírtalan sütemény, fogyasztása főként az adventi és húsvéti böjti időszakhoz kapcsolódott. B-, D- és E-vitamin tartalma kiemelkedően magas. A csongrádi asszonyok által is készített édesség hosszú időre feledésbe merült, újra éledése a rendszerváltást követő évekre tehető, de ma már többnyire nem házi, hanem „nagyüzemi” készítésről beszélhetünk.
Nem csak az elnevezés, de tájegységenként a csíráztatást követően a készítés módja sem azonos. A csongrádi csíramálét a következő módon készítik. A tiszta, egész szemű búzát beáztatjuk úgy, hogy a víz teljesen ellepje. Egy nap után a vizet leöntjük és legalább háromszor átmossuk tiszta vízzel. A teljesen tiszta búzát kb. három centiméter vastagon kiterítjük. A búza megfelelő hőmérséklet mellett gyökérzetet és csírát növeszt. A tökéletesen kicsírázott búza gyökérzete hófehér és egybefüggő. A csíramálé édességének 70%-át a gyökérzet tartalmazza. A táblákat ledaráljuk, átmossuk a pépet, majd elválasztjuk a rostanyagot a csíralétől. Ezt a tiszta levet liszttel csomómentesen elkeverjük. Az elkészült kovászt tepsikbe öntjük és kemencében aranysárgára sütjük.
A csíramálé a megyei értéktárnak is része.